Kaukázus, Ágens avagy a fíling

• 2006-10-20 20:30:00

• matteo (hozzászólások: 3)

Szombaton Olivér jóvoltából Kaukázus koncerten voltam egy Foglaltház nevű helyen, hétfőn pedig Ágens 'plastic-fantastic-bombastic' című darabján voltam a MU Színházban, ami elég érdekes volt, na meg alter. Na erről lesz szó.

Most azonban minden a legnagyobb rendben ment, először "kocsmázni" mentünk a Corvin sörözőbe, aki ismer engem az tudja, hogy ez nálam mit jelent. Esetünkben éppen annyit, hogy ittam egy sört, amitől nálam már remeg a kép. Remegett is. Hülye egy érzés. Úgy tűnik nem igazán bírom az italt. Még. Közben a fennálló világrendről osztottuk meg egymással fennköltebbnél fennköltebb gondolatainkat, Olivér kifejtette a szokásosat, hogy a demokrácia úgy ahogy van egy szar rendszer, és valami királyság kéne, és persze hogy három dolgot kell kiírtani a világból: a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget. Dzsí ekkor nem nagyon szólt hozzá a témához, én meg nem emlékszem miket mondtam, na nem az ital miatt, hanem mert nem volt túl érdekes.
Oda is értünk és koncert is volt, méghozzá a Foglaltház nevű helyen, ami a Tűzoltó utcában van asszem a lényeg hogy valahol ott a Ferenc körúti metrómegálló környékén. A helyet jól fémjelzi, hogy az anarchista.hu-n hirdeti magát, na meg hogy illegális. Ugyanis ez tényleg egy foglalt ház. Egy bolt mellett van, mindenféle home-made hirdetések adják tudtodra, hogy itt van amit keresel, belül pedig mindenfelé a falakon mindenféle, többnyire A/4-es formátumú lapok vannak, rajtuk mindenféle (poszt)modern művészetgyanús cuccal, politikával meg miegyébbel. Mindez a teljes igénytelenség jegyében elrendezve, tehát sehogy. Van egy porta féle, innen szedhetsz szórólapokat, van egy galéria, ahol 1 db asztal mellett 2 db szék van, valamint néhány festmény a falon, és semmi más. Csak azért tudom, mert először ott kerestem a wc-t. Persze tévedtem, de idő előtt sikerült ráébrednem, hogy a wc egy kis folyosón található a büfé mögött (mert büfé is van ám, paprikás krumplival, s e motívum még máshol is megjelenik majd ebben a bejegyzésben, majd észreveszitek, ha van szemetek, szemetek.). A wc falán is van mit olvasgatni, szerintem többnyire illuminált állapotban leírt kis versek vannak a falakon körbe.
A lényeges helység azonban a pince, a "menza". Ez állítólag tényleg egy menza volt, mielőtt megüresedett az épület és mielőtt a tettvágyó és kreatív ifjúság birtokba vette volna. A menza úgy néz ki, mint egy ópiumbarlang. Egy lépcső vezet le, és ennek kétoldalán tipikus, hallottak napi biznisz mécsesek pislákolnak. Odalent szintén ez van, ugyanis más világítás nincs (vannak neonok a plafonon, de kétlem, hogy mennének). Ez az egész helynek ad egy nagyon sűrű félhomályos, bűnbarlangos hangulatot. Ezt a sűrű és sötét érzést fejelik meg azok a rövid és magvas animációs filmek, melyeket non-stop vetítenek hang nélkül a zenészek mögé és részben persze rájuk. Ezekből egyébként véges a rendelkezésre álló készlet, ezért történhetett meg, hogy a gyurmaembert, aki megpróbál kiszabadulni a szobából, amely rá akar omlani, többször is láttuk, asszem 3x.
Amikor odaértünk jóféle balkáni népzenét nyomott néhány srác meg egy csaj gitárral, síppal (fuvolával), dobbal, (nádi)hegedűvel. Táncos érzés volt, de nem táncolt senki. Előttünk egy nagyobb baráti társaság ült sörösrekeszeken (mi is azokon ültünk, szék gyanánt van ott egy csomó), vízipipáztak, meg röhögtek. Persze mint később kiderült nagy Kaukázus-fanok voltak.
A 10re meghirdetett koncert végül fél 11 előtt egy kicsivel elkezdődött, tehát végre jött a Kaukázus. Ez a zenekar nagyon dallamos, erőteljes kispál-hatást mutat. Voltak is korábban a Kispál előzenekara, meg van számuk telistele konkrét utalásokkal rájuk, szóval ők ezt a hatást fel is vállalták/vállalják, talán még rá is játszottak, ezt azonban csak múlt időben mondanám, ugyanis szerintem szerencsére azóta kissé elfordultak ettől.
A kispálhoz képest rengeteg az elektronikus elem, ami szerintem sokat dob a dolgon, és megváltoztatja az egész karaktert, és a szövegek pedig távol vannak a kispáltól. Semmi tingli-tangli nincs, ellenben egyfajta (világ)fájdalmas rendszer elleni kilátástalan lázadás ("Hiába: Afrika magával van elfoglalva, Ausztráliát lekenyerezték, talán még Ázsiától várhatnánk valamit, de úgy tűnik, onnan sem jön semmi.") jelenik meg a szövegekben. Tehát a politikai felhang is erőteljes, de mindezt költőien és ízlésesen teszik. NEM hülye erőltetett gagyi nemzeti zenekar, annál sokkal több és értékesebb.
Az énekes sajnos annyira nem tud énekelni, kicsit orrhangú tud lenni néha, de ez már csak szőrszálhasogatás. Szóval ajánlom mindenkinek, főleg az újabb albumot szedjétek le, mert a régi szerintem annyival gyengébb, hogy szinte hallgathatatlan (tehát a Majdnem Kína jöhet! mehet!). Egyébként állítólag hivatalos, boltban kapható lemezük most lesz valamikor talán novemberben. Meg lehet nézni: www.kaukazus.hu
A buli mély volt, mindenki elgondolkodott meg tapsolt meg éljenzett a szövegekre már ahol ez indokolt volt, és a hangzás is nagyon jó volt. Igazi garázsbanda kiskoncert volt, fél1kor vége volt, 1re otthon voltam, mert jött a busz. Kitérdekelez? :D

És akkoron elkövetkezend a beszámoló másik fele, mely lehet hogy kisebb fele lesz, mint az előző, tehát nem is a fele, ma insomma.
A Gyuri (már megidéztem volt a Tíz nap a zene jegyébenben) hívott minket erre az alternatív zene- és mozgáskompozícióra: "Fiúg, szertek Ágensre, jó lesz, elgondolkodtató" :D. El is mentünk Dáviddal a MU színházba. A darab maga korántsem olyan (poszt)modern, mint amennyire a címe sugallja ('plastic-fantastic-bombastic').
Először a zenei részét értékelném a dolognak, mert az szerintem fantasztikus volt. Nem kívántak maguk után kívánnivalót sem a háttérben tevékenykedő 3 zenész, sem a bejátszott részletek (a Bach: Máté-passióból volt a LEGJOBB részlet, a legjobb jelenetre, erről később), sem pedig az énekesek. Összesen 4 énekes volt, ebből 1 az Ágens (aki nő, gyengébbek kedvéért), a másik 3 pedig férfi és őket mind ismerem habár van amelyiket csak látásból (most gizdultam). Az első a Gyuri, a második a Laborfalvy Soós Béla, akitől egyébként világéletemben ösztönösen viszolyogtam, az én hibám, akivel együtt laktam Svájcban és akinek a nevén anyukám egy fél órán át nevetett mert épp olyanja volt; és a harmadik a Johnny, aki a Szent Efrénben tag, de amúgy semmi közelebbit nem tudok róla.
A színházterem maga nagyon kicsi, asszem 150 ember férhet be max egy előadásra. A fehér és az átlátszó dominált, egyfelől a "díszletben", ami a plafonról lecsüngő papírokból állt, melyek köralakot alkottak; másfelől pedig a ruhákban. A 3 férfi szereplőn földig érő fehér habcsókruha volt vagy tejszínhabruha ahogy tetszik (home-made elnevezés), amely sajnos bizonyos megvilágításban közelről egy picit átlátszott, és 40 centis kothornosz. A habcsókruha olyan, mint egy női esküvői ruha, csak műanyagabb; fehér fodrokból áll, a fodrok és hullámok, cakkok milyensége megkülönböztette a három férfi szereplőt. Egyébként asszem az Ágensen paróka volt, a férfiak haja pedig fehér puderes volt vagy milyen.
Történetileg én semmit nem érzékeltem (biztos kicsi vagyok én még ehhez hehe), inkább benyomássorozatként észleltem a kábé 70 perces művet. Így is tetszik, mondom, főleg a zenei rész miatt. Alapvetően kétfelé osztható a darab, két csúcsponttal: az egyik a félmesztelen zseblámpás jelenet a másik pedig a legvége, ami az egyetlen magyar nyelvű dal, egyfajta regősénekbe rejtett tanulságlevonás, Ágens szerzeménye ("Uraaaaak, Asszonysaaaaagooook!" :D). A mesztelen-zseblámpás jelenet volt a legjobb, ezalatt ment a Máté-passió-részlet.
Sötét a szín, semmit nem látsz. 2 táncos, egy fiú, egy lány, és Ágens, mindenki félmesztelen. Ezt persze csak akkor látod, amikor már világítanak a zseblámpák, melyekből mindenkinél van egy, tehát összesen 3, de egyszerre csak 2 világít a két aktuális aktív szereplőnél. A dolog művészet volta annyi, hogy mennyit mutat meg egy mozgó fénypászma az emberi testből, hogyan mozognak a testek, hogyan mozognak a lámpák, imbolyognak az árnyak. A zene vad, a jelenet origa-hangulatú: egy tánc keretében Ágens smárol előbb a fiú, majd a lány táncossal, majd ez többször, mint egy harc, a táncosok ugrálnak, a fények pörögnek. Eszméletlen jó volt, még akkor is, ha maguk a félmesztelen testek (konkrétan Ágensé) nem is felelnek meg a kor szépségeszményének :D.
Történetileg azért azt tudom, hogy a téma a szerelem, és most ide is másolom a hivatalos előkommentet, amely témamegjelöl és felvezti a darabot mozgató kérdéseket: "A 'plastic, fantastic, bombastic'- TABU-ban az Ágens-produkciók színpadának gazdag képzőművészeti háttere helyett most majdnem üres térben zajlik az előadás. A történet az iróniával szemlélt Kékszakállú története, Bartók nélkül, fordított szereposztásban. Az énekesnő először foglalkozik színpadon a szerelemmel, a szerelemre emlékezés technikáival.
"A kulcskérdés, hogy amikor felidézzük, vajon újraéljük, vagy újraírjuk-e az emlékeinket? Belekerülök-e ugyanabba az időminőségbe, vagy csak kívülről járom körbe a megtörténtet? Létezik-e a múlt, jelen jövő hármasa, vagy csak a folyamatos jelen idő? Élünk-e a metamorfózis lehetőségével, mely bármelyik időpillanatban megkezdődhet?".
És egy vers:
'ne közelíts,
lépteid zaját halljam csak.
messziről lélegzetedet.
tudjam, közelítesz.
imádsz,
félsz tőlem,
bennem rejtezel el.'

Lehet gondolkodni. www.agens.hu

Ja, még be kell fejeznem a paprikás krumplis vonalat. Mikor hazafelé tartottunk a színházból, a Ferenc körútnál a 4-es6-os megállójában néhány fiatal kissé részegen paprikás krumplit osztogatott egy kondérból. Adtak papírtányért és műanyag evőeszközt is. Persze mi nem kértünk, de érdekes a kérdés, hogy vajon mi vitte őket erre. Gondolom félig poénból, félig pedig komolyan, mondjuk jobbá akarják tenni a világot.
Egy csöves bácsi mosolyogva evett. Szív- és kézszorítás. Igaza van.